Beköszönő

Szeretettel köszöntjük a Tusnádfürdői Városi Könyvtár jelenlegi és potenciális olvasóit, felhasználóit, valamint a könyvtár Internetes naplójának (blogjának) követőit.

Vă salutăm cu drag, stimați cititori și utilizatori actuali și potențiali al bibliotecii orășenești din Băile Tușnad!



2017. január 25., szerda

A Magyar Kultúra Napja





      Január 22-én a vasárnapi szentmisén ünnepeltük a Magyar Kultúra Napját. Ennek jegyében csatlakoztunk az "Örökségünk" mozgalomhoz, mely Paksról indult 2015-ben, anyanyelvünk védelmében.
Ez alkalomból településünk emblematikus színhelyén ,katólikus templomunkban csendült fel a"Megtanulom, megőrzőm" cimű dal, az iskolások előadásában, zenekari kíséretben. Szép és felemelő érzés volt és lesz még folytatás..terveink szerint Március 15-re tánckorreográfiával kibővítve szeretnénk színre vinni, majd videófelvételt készíteni és beküldeni az idénre meghírdetett pályázatra.
 http://oroksegunk.net

 Köszönjük az összefogást és a lelkes munkát, úgy a pedagógusok részéről, akik betanították, Lázár Annamária-tanítónőnek, Zólya Piroskának, Köllő Zsófia-magyartanárnőnek valamint a Jókai Mór iskola diákjainak. Külön köszönet, a zenekarnak és irányítójuknak, Fábián Ildikónak!
Géza atyának köszönjük a videófelvételt!

https://www.facebook.com/bilibok.geza/videos/1336927542996282/








   Nem véletlen, hogy értékeink, kincseink közül a magyar nép jelképévé vállt Kölcsey Hymnusza és nemzeti himnuszunk születésnapjával esik egybe  a Magyar Kultúra Napja.  

   Kölcsey Ferenc , Hymnuszának-amely kelt” A magyar nép zivataros  századaiból” Csekén, 1823 jan 22-én, éppen 194. születésnapját ünnepeljük, ma 2017 Január 22-én, a Magyar Kultúra Napján.
     Nemcsak a magyar sors, magasztos történelmünk viharos évszázadai sejlenek föl gyönyörű himnuszunkban, hanem a nép által átörökített, megőrzött - tudatunkban folytonosan jelenlévő és belőle építkező - kultúra is.
A  magyar ember érzésvilágában a Hymnusz jelenti azt az egyetemes  köteléket, amely a nemzettudat jegyében mindnyájunkat összeköt, a  magyar kultúra az, amely összeköti a magyarságot térben és időben, ha felhangzik a Hymnusz, megdobban a szivünk.

A magyar kultúra napjának ünneplése  lehetőséget biztosit számunkra, hogy méltóképpen megemlékezzünk nagyjainkról, legyen az író, költő, zenész, festő, vagy bármely területen alkotók munkásságáról-hála Istennek bőségesen jutott nekünk, magyaroknak ebből az áldásból, túl hosszú lenne most akár csak felsorolni is a legjelentősebbeket …., de tisztelet mindannyiuknak és köszönet a ránk hagyott értékekért!  A kultúra ereje,nem csupán az alkotásban rejlik, hanem az értő befogadásban, az értékek továbbadásában.
Kultúránk hordozza hagyományainkat, történelmünket, nemzeti önazonosságunkat és irányt mutat a jövő útjának keresésében.
Kodály Zoltánt idézve „Ne legyen kultúra magyarság és magyarság kultúra nélkül.”egyértelművé válik, hogy miért fontos ünnep e jeles nap, számunkra!
Magyar életünk, túlélésünk kulcsa nyelvünk megőrzése. Óvnunk, védenünk kell édes anyanyelvünket, ehhez a feladathoz verseink kincsestárából erőt gyűjthetünk. Elolvasni gyönyörű nyelvünkön egy verset, olyan, mint kortyolni egy tiszta vizű forrásból.
Ez alkalomból Urkon Krisztina szavalta el,  Vörösmarty Mihály"Szózat"cimű költeményét, továbbá a" Kisboldogasszony "katólikus kórus is bekapcsolódott a Szózat, a Hymnusz és más kórusművek előadásával.
 

A kulturális megemlékezés után a veronai tragikus balesetben elhunyt áldozatokról gyertyagyújtással emlékeztünk meg, örök nyugodalmat nekik!

A fotókért, köszönet Dánel Attilának!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése